2017. augusztus 22., kedd

Neil Gaiman, Michael Reaves, Mallory Reaves: Eternity's Wheel

Belekerültem egy sorozat olvasó-sorozat befejező spirálba úgy látszik, és egymás után olvasok sorozatrészeket, sőt, az előző hónapban egy egész trilógiát elolvastam egy falásra, és most is belekezdtem épp egy harmadik részbe... Így esett, hogy az Ezüst álom olvasása utána úgy döntöttem, most nem várok a magyar kiadásra, befejezem az InterWorld trilógiát is, és a harmadik részt angolul olvastam el. Az Eternity's Wheelt ismét hárman jegyzik, bár kifejezetten megjegyzik, hogy igazából a Reavesek írták, Gaiman azt hiszem csak ötletadó. 

A sorozat előző kötetei az Agavénál jelentek meg magyarul: 

A harmadik epizód ezúttal vagy kétszer olyan hosszú mint az eddigi részek voltak, és ezért kicsit több kaland is belefért, de mégsem éreztem túlnyújtottnak, pont jó volt így. Rengeteg világjárás, időutazás és a szokásos szorult helyzetből szorult helyzetbe kerülés fért bele. Előkerülnek a kicsit eltűnt szereplők is, és persze megint van néhány halál, ami megtöri a sorozat ifjúsági jellegét.
Nagyon jó volt, hogy a könyv elején, amikor is Joey ugye visszakerült a saját Földjére, világába, csinálnak egy helyes kis összefoglalást az eddigiekből, egy kis recap, ami nem jön rosszul, ha eltelik egy kis idő a második és harmadik kötet olvasása közt, de szerencsére akkor sem zavaró, ha frissen olvassuk tovább a sztorit. Joey egy régi tanárának (Mr. Dimas) számol be a történtekről, így elevenítjük fel az eseményeket. 
Vártam Acacia felbukkanását is, a megmentett ikrekét, és persze a főgonoszokét. De legjobban Színesnek örültem. És roppant érdekes volt a gondolat, hogy esetleg a mudléf is egy Joseph Harker, csak a multidimenziós formája. :) Erre eddig valamiért nem is gondoltam. Mindenesetre nagyon tetszett ez az irányvonal, SPOILER és a végén a "fúzió", a gyógyító szándék. Érdekes, hogy egybeolvadtak valahogy, és kicsit nyitott maradt a kérdés, mi lesz/lehet velük. SPOILER VÉGE

A Dereséj fenyegetése közeleg, és Joey kénytelen a kezébe venni az irányítást. Akármilyen kutyaszorítóba is kerültek, meg kell próbálni megoldani, és ezúttal örömmel konstatáltam, hogy Joey sokat fejlődött, és nem halmoz hibát hibára, nem mindig ő a ludas valami kulcsfontosságúban, nem kell szégyenkeznie egy-egy ballépése miatt. Joey szép lassan megérett a vezető szerepre. 

A mudléffel kapcsolatban írtak mellett volt még néhány kis ködösebb, és nyitottabbnak tekinthető részlet, szóval nem csodálkoznék, ha valami folytatást mégis kreálnának hozzá, de elvileg lezárt a trilógia. 

A megoldás meglepett, nem gondoltam rá, és persze most sem maradtak el a hősies, önfeláldozó tettek, nagy szavak, de ez dukál is az egész Multiverzum megmentéséhez. 
Örülök, hogy picit betekinthettünk az Időőrség soraiba is. 

Az, hogy átváltottam az angolra, nem okozott nehézséget, és elég egyértelmű volt minden technikai szó és a kitalációk angol megfelelői is. Színes Hue az angolban. :) A többi szó nagyon hasonló az eredetihez, pl Binary, HEX, Altiverse, Multiverse, Arc, fringe worlds... A Dereséj pedig FrostNight, szóval rögtön rá lehet jönni, mikor miről beszélnek. 

Értékelés: 10/7 Egy picit talán elmaradt a másik két kötettől.  Kalandos, akciódús és gördülékeny, de néhol belebonyolódik az időbe, időutazásba, dimenziókba. Nem tökéletes, de ugyanúgy pörgős és szórakoztató, mint az eddigiek voltak.


2017. augusztus 21., hétfő

Hírek kakukktojásokkal

Ismét hoztam néhány megjelenést, illetve apróhírt, bár az összeállítás kicsit sántít, abból a szempontból, hogy nem mindegyik könyv érdekel, de mégis van kapcsolódási pontom velük. Kezdjük is ezzel a két kakukktojással:

2017. augusztus 20., vasárnap

V.E. Schwab: A Darker Shade of Magic


 "Kell wore a very peculiar coat. It had neither one side, which would be conventional, nor two, which would be unexpected, but several, which was, of course, impossible."


Ígéretes volt ez a kezdőmondat, a sokoldalú, több színű kabáttal, és Kell-lel, ezzel a furcsa, titokzatos világjáróval, aki azon kevesek közé tartozik, akik képesek ajtókat nyitni másik Londonokba. V. E. Schwab regényében ugyanis négy alternatív London van, és ezek közt az Antarik tudnak csak utazni. Szürke, Vörös, Fehér és Fekete London elsőre igen izgalmasnak tűntek, és tetszett ez a világfelépítés, mégis később úgy éreztem, kiaknázatlan maradt minden, és nem is lehetett igazán érzékelni azt sem, hogy Londonról, Londonokról van szó. A történet annak ellenére, hogy több párhuzamos világon ívelt át, egysíkú, egy világbeli maradt, és mindenféle elágazás és bonyodalom nélkül vezetett egy kiszámítható végkifejlethez.
Kell mellett a másik főszereplő Delilah Bard (Lila), aki a magyarban Szelina (Lina) lett (elég értelmetlen névmagyarítás). Lila szimpatikus volt, és volt humora, csípős beszólásai, csakis az ő szövegrészeinél fordult elő, hogy "éltek" a dialógusok. Ugyanakkor elég klisés szereplő... vagány tolvajlány, akinek se családja, se lakhelye, mégis a jég hátán is megél, ja és persze férfiruhákba bújik... Mégis, sokkal érdekesebb volt Kellnél, aki végső soron üres maradt, kezdeti titokzatossága mögé nem került semmi. 
"Kell managed an echo of her smile, and she gasped. 'What's that on your face?' The smile vanished. 'What?' 'Never mind,' she said, laughing. 'It's gone.'"

A mágia többféle irányvonala is megjelenik, pl. elementális mágia, vérmágia, rúnák, ráolvasások, átjárók nyitása... A vérmágia kicsit mindig taszító, de szerencsére nem volt azért annyira sok vagdosás. A különleges idegen nyelvet, és az ezen a nyelven mondott varázsigéket kedveltem. Az elementális mágia is érdekes, de nem volt kibontva. Ezekkel lehetett volna sokkal több mindent kezdeni, és nem csak a harcban és zsúfolt, hektikus akciójelenetekben használni a varázslást. Túl sok akció, kevés mesélés.

"Long story. Heavy body."

A karakterek közül volt más is Lilán kívül, aki sablonos volt, a Dane ikrek például, akik Fehér Londont irányítják. De a többi szereplő is kidolgozatlan volt úgy érzem, és valahogy senkinek nem volt... karizmája. Kelltől pedig kiváltképp vártam, hogy megigézzen valahogy. Vagy ha ő nem, akkor Holland, akinek remek neve lett, de ezen felül végül ő sem ragadott magával szemernyit sem. 
Ahogy az egész sztori sem. A cselekmény maga totálisan kiszámítható, és ebben is van bőven klisé. Persze mondhatjuk, mindent megírtak már, és hogy ötletmerítés kell hogy legyen, de azért a gonosz helyről idekerült rendkívül gonosz, az embert birtokolni akaró relikvia, mágikus tárgy, és annak küldetésszerű visszajuttatása Mordorba Fekete Londonba, nos, hallottunk már ilyet. Fordulatok pedig nemigen voltak, vagy azok is túl egyértelműek, és semmi mellékszál, vagy több szálon futó cselekmény nem variálta meg az események folyását... Ennek megfelelően értetlenül állok ismét egy könyv előtt, amit mindenki az egekig dicsér. :( 

A szerző.
Sémásnak, elnagyoltnak éreztem az egészet, és semmi különlegeset, magához vonzót, lebilincselőt nem találtam benne. Egyszerűen nincs meg a varázs. Lehetett volna benne sokkal több intrika is, az uralkodó család, családok közt - az elején azt is hittem kapunk ebből is majd bőven, amikor a bolond király kapott álleveleket, és hasonlók. :) De ezek teljesen elmaradtak aztán. A Dane ikreknél pedig szintén nem volt szó ilyesmikről, ők csak gonoszul gonoszak voltak. És még gonoszak is! Értitek, gonooosz, gonooosz. Ennyiben kimerültek. Egydimenziós karakterek. Kár érte... diplomáciai összetűzések, királyváltások, királyok közti konfliktusok, merénylet, puccs, udvari pletykák, akármi belefért volna. Rhy-nak sem volt szinte semmi szerepe, papírmasé volt, egy báb, és nem éreztem, nem értettem a Kell-lel való bensőséges kapcsolatét sem. 

“Are you ready ?" she asked, spinning the chamber.
Kell gazed through the gate at the waiting castle. „No.”
At that, she offered him the sharpest edge of a grin.
„Good,” she said. "The ones who think they're ready always end up dead.”

Értékelés: 10/5 (Sőt, a gondolataim leírása után már szinte úgy érzem inkább csak 4...) Nagyon középszerűnek találtam, közhelyes megoldásokkal és valahogy túl egyszerű volt az egész, az írásmód pedig szintúgy nem tudott lenyűgözni, magával ragadni, lapos volt, stílustalan. Egy remek ötlettárat és alapot hagyott teljesen kihasználatlanul. El lehet olvasni, de nem von be, nem sodor el, csak átfolyik rajtad... Nem hagyott bennem maradandó nyomokat, és csalódtam, mert Schwab jól ír, az Archívumot nagyon imádtam tőle, kedvenc könyvem lett.
Nem fogom folytatni ezt a sorozatot. Igen, gondolom tovább lehet bontogatni a következő kötetben mindent, és valószínűleg több mindent megtudunk a karakterekről és a világról később, de nem tudok hinni benne, hogy élvezném. 


Érdekes szavak, kifejezések:

- quandary: dilemma, zavar, bizonytalanság
- piecemeal: darabonként, darab-
- supplicant: kérő, esdeklő, folyamodó
- loot: (hadi)zsákmány
- farthing: fitying, negyed penny
- scabbard: kardhüvely

2017. augusztus 17., csütörtök

A boldogságról és a boldogtalanságról


A.J. Christian, Almási Kitti, Csernus Imre, Popper Péter: Miért vagyunk boldogtalanok? - Nők, férfiak, párkapcsolatok 


Amilyen apró ez a kötet, annyi gondolkodnivaló, idéznivaló van benne. Igyekszem minél lényegre törőbben megragadni a fontosabb részeit, de tartok tőle, hogy így is kicsit hosszabb lesz majd az indokoltnál. :) Akit viszont érdekel ez a téma, annak azt hiszem ez csak külön öröm lesz - márpedig kit ne érdekelne a boldogság?

Csernus része kicsit mesterkélt volt most számomra, persze tudom, hogy a teátrálisság egy része ilyenkor bőven abból ered, hogy ezek a kis könyvecskék előadások átiratai, és Csernus sokszor kérdez ki, és kacsint ki a közönségre. Elég sokat hallottam és olvastam már tőle, és most ezek a szavak visszaköszöntek. De mint mindig, most is voltak új aspektusok - kedvenc dokim azért a sok önismétlés mellett is tud újat mondani, mutatni. Tetszett az újjászülető főnixmadárra tett utalása, és az, hogy erre mindig van lehetősége az embernek. Hogy akármiben is van benne, újjá lehet születni. Sokat boncolgatja az érzelmi érettség kérdését, és vallja, azért vagyunk boldogtalanok, mert nem nőttünk fel egy csomó szempontból. Fontos az is, hogy minden napba bele kell tenni a maximumot, újra és újra. Nincs olyan, hogy megvan a boldogság, és kész, mindig "újra kell tankolni" és nem a tartalékot megpróbálva kihajtani a kocsiból, és aztán csodálkozni, hogy a nap végére mégsem értünk el ugyanoda, ahova előző nap igen.

"mindig a megmérettetés mutatja meg az emberben rejlő erőt" 

Nagyon merészen kritizálja a szülőket és a nevelést, amire sokszor sajnos eléggé jellemző az elkényeztetés és a problémák megoldása a gyerek számára, ami elveszi a sikerélmények lehetőségét, és így előbb-utóbb az önbizalmat is.

Rendkívül érdekes volt az is, hogy állítólag a párkapcsolatokban átlag napi 40 percet beszélnek a párok, és ennek egy jó része is csak csupa formális közlésből áll, vagy nagyon praktikus dolgokra korlátozódik: pl. mit főztél, nem indult reggel a kocsi. Az érzelmi közlésekből kevés jut ki.
Szó esett még őszinteségről, hitegetésről, alkalmazkodásról és arról is, hogy legyünk jóban önmagunkkal - mert mi magunk vagyunk az a bizonyos illetékes személy, aki megválaszolhatja a felmerülő kérdéseket a nap végén, magunkkal kapcsolatban.

Almási Kitti, akit nemrég öleltem keblemre, remek felütéssel kezd: minek örülne az átlagember, mit válaszol, ha ezt megkérdezik tőle? A lottóötösnek... De ez közel sem lehet garancia a boldogságra, sőt, ugyanúgy megmaradhat a céltalan létben valaki, akkor is ha magasra jut.
A biztonságra törekvésünk nagyon erős az életben, különféle vezérfonalak mentén, úgy mint: karrier, házasság, gyerekek, barátok stb. Mégis a biztonság, nem egyenlő a boldogsággal - ez egy Csernussal közösen hangoztatott gondolatuk.

Almási Kitti 
"Nem rettegni attól, hogy gyengének nézhetnek, sokkal magabiztosabb állapot, mint erőt mutatni, amikor ölelésre vágyunk." 

Az idő fontosságát hangsúlyozza a rossz élmények kapcsán, mert az idő ad lehetőséget a fájdalomtól való eltávolodásra. Plusz a mindenféle tevékenységek, amik ilyenkor lefoglalhatják az embert, és hoznak egy újfajta örömöt magukkal.

Érdekes volt az is, amit az információfeldolgozásokról írt, és hogy milyen fontos, hogy milyen módon történik ez: negatív, vagy pozitív módon, és ez hogyan hat az érzelmi és hangulati változásokra. A negatív észlelések torzult valóságészlelést eredményezhetnek, negatív jövőképet, a pozitívumok leértékelését.
Aztán, volt egy rész arról is, hogy hogyan lehet tudatosan lereagálni valamit úgy, hogy az meghökkentő legyen, és esetleg pont ellentétes reakciót adva kizökkenteni a partnert a tirádájából. Ez persze nagyon nehéz, de egy-egy helyzetet teljesen át lehet fordítani egy, az elvárttal totálisan ellentétes érzelmi színezetű reakcióval.

Életünk átmeneti állapotait a "talajtalanság" érzésével jellemezte, ami nagyon találó szerintem. Ha felismerjük az új dolgok megélésének lehetőségét, akkor viszont a stressz ami ilyenkor jelentkezik, akár "jó stressz" is lehet, ami előrevisz.

"Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva." 
(John Gardner)

"(...) fontos, hogy minél több dolog mentén definiáljuk magunkat, hogy több szerepkör is legyen, amelyekben kifejeződünk. Így nem válunk kiszolgáltatottá egy helyzettől, és ha változást diktál az élet, akkor képesek vagyunk más irányba mozdulni. Ha nem csak a munka, vagy csak az anyaság, vagy csak a párkapcsolat mentén éljük meg magunkat, akkor több lábon állunk, és át tudunk nehezedni a stabilabbra, ha az egyik meggyengül." 

"Amikor nem tudod mi lesz, akkor kezdesz el élni." 
(Hamvas Béla)

A.J. Christian: nos, ez a rész rövid lesz... Sarkított, közhelyes, sztereotípiákban gondolkodik, sok helyen szinte dühítő. Hogy kerül ilyen jó előadók közé? Ilyen marhaságokat mondani, hogy "a párkapcsolat önmagában nem létezik - csak akkor jön létre, ha egy férfi és egy nő létrehozza." No shit, Sherlock!

Forrás.
Popper Péter sorait nagyon vártam, de persze ismét a végére voltak időzítve. Az ő szekciója volt a kedvencem, bár Almási Kittié sem sokkal maradt el tőle. Végtelenül szimpatikus az az önirónia, humor, és derűs bölcsesség, amivel a világot szemléli, és láttatja. Sok-sok példát és történetet hoz mindig, mindenről mesél és mesél, szinte kifogyhatatlan a kelléktára a szemléltetéshez, magyarázáshoz.
Az ember külső és belső lehetőségeiről tett megfigyelései különösen tetszettek.
Ajánl egy könyvet is, Máraitól Az igazit, és bár én nem szerettem annyira, amit eddig Máraitól olvastam, mégis felkeltette a figyelmemet (Popper bácsi mindig képes kicsit átfordítani az ember kapcsolóit. :)) A regény azt az érdekes kérdést boncolgatja, hogy létezik-e egy igazi férfi, vagy nő valahol a világon számunkra, akit csak meg kell találnunk. Két szemszögből ismerhetjük meg benne a történetet, először a nő, majd a férfi meséli el elromlott kapcsolatuk történetét benne. Nagyon kíváncsivá tett.

Nagyon kedves rész volt a "cirókahiány", ugyanakkor persze elgondolkodtató is. Ennek lényege az volt, hogy a legtöbb gyerekkel nem sok probléma van, csak cirókahiányban szenved, avagy nem szeretik, vagy hazudják, hogy szeretik, de ő érzi, hogy nem. De ugyanígy sok házasság is tönkremehet ebben. Elbeszélnek egymás mellett, és csak végszavak maradnak.

A végén elmesélt egy történetet gyerekkorából, amikor is a templomszolga házról házra járt a vallási közösségben, és "napokat gyűjtött". Fel lehetett ajánlani beteg embereknek a saját életükből napokat, és ezt nagy komolyan felírták. Sőt, ha valaki meghalt, és nem tudta "felhasználni" ezeket a napokat, akkor visszamentek, és közölték, hogy ez visszajár a felajánlónak... Innen pedig elkanyarodtunk a minőségi együtt töltött időkhöz, és azok hiányához, valamint a "csöndekhez", amik összeérhetnek, de van, hogy nem érnek össze. Mert lehet együtt is hallgatni és külön-külön lenni az együtt hallgatásban is.
Záróakkordként pedig előkerült Szabó Magda Ókútja is, és a buddhizmus alapgondolatai.

Összességében: 10/8 Jó szívvel ajánlom a kötetet. De ezt a Christian fazont nyugodtan skippeljétek benne. 

2017. augusztus 14., hétfő

Poszt-turkáló: Selyem

Amíg tudok hozni új posztot a nemrég elolvasott és most olvasott könyveimről, és kicsit utolérem magam a várólistákkal kapcsolatos körbeposzttal, addig hozok nektek egy posztot egy korábbi, 2010-es olvasásról. Alessandro Baricco stílusát nagyon kedvelem. Szinte költészet a prózája. A Selyem volt az első, amit megismertem tőle, és azóta jó pár másik könyve követte. A Mr. Gwynnek sikerült is leköröznie, bár ki tudja mit hozna egy újraolvasás. 

A poszt-turkáló rovatban most átmentem ide a freeblogról elveszett Selyem posztomat. Az eredeti bejegyzés 2010.06.04-én íródott. 

2017. július 31., hétfő

Júliusi zárás

Ezt a kánikula napjaira javaslom. :) Forrás.
Láttam a többieknél, hogy már kerülnek ki egyre-másra a beszerzős és záróposztok, és akkor esett le igazán, hogy holnap már augusztus van... Azonban ennél sokkal nagyobb hangon koppant a felfedezés: nem is vettem semmit júliusban! De kapni se kaptam. Szóval a beszerzések száma NULLA, akár le is vehetem ezt a címkét a blogról. :) A július most más élményekről szólt nekem, és vásárlás helyett pedig inkább az olvasásról. Ebben a hónapban ugyanis teljesen megtáltosodtam és 10 könyvet fejeztem be! :) Az olvasás kimaxolása, és a vásárlások lenullázása jó kis kombináció. 

Persze az olvasmányok közt akadt novella, kisregény, és rövidke kötetek is. Büszke vagyok arra, hogy hosszú idő után először egyben, egymás után végigolvastam egy sorozat köteteit, a Papírmágus trilógiát. Arra pedig kiváltképp, hogy az olvasások java része angol nyelvű könyv volt: a tízből nyolc. Sorra kerítettem Jodi Picoult új regényét is, a méltán népszerű Minden, mindent, és még egy vcs-könyv teljesítésére is maradt időm, róla még nem sikerült viszont a posztot megírni. 
A hónapban egyébként ezzel együtt 13 posztot írtam. 

Annyira közhelyesnek hangzik mindig, hogy az idő múlásán mennyit kattogunk, de tényleg elrohannak alólunk (előlünk?) a hónapok, és szégyenkezve vallom be, egészen máig azt hittem, még nem lenne késő egy nyári tervek posztot kreálni, ami idén kimaradt... Rá kellett döbbennem, hogy maximum az augusztusomat tervezhetem meg. :O :) 
Augusztusban is sokat szeretnék olvasni. Első körben befejezem a Veres Attila könyvet, ami eddig nagyon beszippantott, aztán Schwabtól elolvasom az A Darker Shade of Magic-et, és szeretném is folytatni is a Shades of Magic trilógiát - ki tudja, lehet, hogy hagyomány lesz: egy trilógia/hónap! :D (nem.)
Forrás.
Ezen kívül ott van a rövidtávú terveimben Szabó T. Anna Töréstesztje és a Jók és Rosszak Iskolájának harmadik kötete is, csak hogy két nagyon különböző példát hozzak. 
A várólista csökkentéssel is szeretnék haladni, a listámból ezeket a könyveket néztem ki augusztusra: 
- Joachim Meyerhoff: Mikor lesz végre megint olyan, amilyen sosem volt
-  Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Nincs persze semmi kőbe vésve. :) 

A többiek júliusa: 

2017. július 29., szombat

Fredrik Backman szösszenete

Fredrik Backman: And Every Morning the Way Home Gets Longer and Longer (A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb)

Gondolkodtam kicsit, hogy írjak-e egyáltalán Backman új kisregényéről, erről a bizonyos hosszú címűről, és úgy döntöttem, hogy bár szembemegy a véleményem mindenki máséval, mégis jobb, ha leírom röviden, hogy nekem ez a könyv nem tetszett. Hadd legyen már árnyaltabb a kép a sok egyforma értékelés mellett. 

Lehetséges, hogy elő kellene vennem máskor, és újra megpróbálni, de nem biztos, hogy mást adna. Ismerem a veszteséget, és a felejtést is. Mégsem tetszettek a képei, a hangulata ennek az írásnak. Az elején le is van írva, hogy Backman ezt igazából magának írta, és ő dolgoz fel vele veszteséget-gyászt-elengedést. Ez nem tudom mennyire marketingszöveg vajon, mert lehet akár az is sajnos. Mindenesetre szerintem nagyon is érződött ez, megvolt a lenyomata a szövegben annak, hogy ez nagyon magának szól. Nem is tudtam emiatt én önmagamra húzni belőle semmit, pedig megpróbáltam belebújni, de itt-ott szűk volt, szorított a nyaka, és vakaróztam tőle, mint a szúrós pulcsiktól. Léggömbzsinór, meg sátrak, meg Noahnoah... nekem már sok volt a szimbolika, a balladai homály, az érzelgősség az érzelmesség helyett, és megvallom őszintén az együttérzés mellett idegességet is kiváltott a sok ismétlődés. Pont úgy, ahogy az idősek unásig hajtogatott sztorijai és viccei. És szerintem pont ezt nem lett volna szabad kiváltania az írásnak. 
A fejben játszódó jelenetek zavarosak voltak, és bár tetszett a szűkülő tér ötlete és bemutatása, mégis rendkívül nyomasztó volt, és egyszerűen túlszomorított, ha van ilyen szó. Ha nincs, akkor most megalkottam. 
Hiányzott a remény, a derű, a pozitivitás ebből a kisregényből, nem tudott felemelni sehogy. Ugyanakkor nem is hatott meg. 

Egész egyszerűen nem tudok rá mást mondani, mint hogy ez egy ujjgyakorlat közhelyekre, csinos csomagolásban eladva. 

Olyan érzés, mint mikor mindenki mámorosan és elalélva csónakázik a gondolában, a gondolás lágy énekszavát hallgatva, csak egyvalaki várja, hogy szálljunk már ki a partra és együnk egy pizzát. Ez utóbbi vagyok most én.

2017. július 27., csütörtök

Giga poszt könyves és filmes hírekkel

Forrás.
Hoztam ismét egy rakás friss könyvmegjelenést és filmes hírt is, ugyanis annyi minden jön mostanában, hogy tényleg csak kapkodhatjuk a fejünket... Készüljetek fel, hosszú a poszt! Nézzétek csak:

2017. július 25., kedd

Charlie N. Holmberg: The Paper Magician Trilogy

Úgy döntöttem egyetlen bejegyzést fogok szentelni A papírmágus trilógiának, és bár így is részenként értékelem, egyben teszem csak ki a blogra a posztot.
Elég hamar eljutottam a befejezésig, a kötetek ugyanis rövidek, és gyorsan olvashatóak. Nem is tudom, mikor "daráltam le" ilyen gyors egymásutánban egy trilógiát... :)

Magyarul egyelőre csak az első részt adta ki a Gabo Kiadó, csodás borítóval, A papírmágus címen.

A sorozat pörgős, és egy 20. század eleji angliai környezetbe helyezett mágikus világban játszódik, ahol a mágusok különféle anyagokhoz kötődve végzik tevékenységüket: papír, üveg, műanyag, fém... Ahhoz, hogy valakiből papírmágus, üvegmágus stb. váljék, a varázsiskola elvégzése után specializálódni kell a választott anyagnak megfelelően, és néhány évig tanonckodni egy mágusnál, aki az adott anyag mágusa. Leghamarabb két éven belül válhat az illető maga is az adott anyag mágusává, ha vizsgát tesz.

Lássuk a véleményem az egyes kötetekről:

2017. július 21., péntek

Jodi Picoult: Shine

Már korábban is beharangoztam egyszer, aztán mégis én magam feledkeztem el róla teljesen, hogy Jodi Picoult legújabb regényéhez, a Small Great Thingshez (Apró csodák) tartozik egy előzménynovella is, Shine címen. Úgy döntöttem a könyv elolvasása után is bepótolom ezt a novellát.

Az ilyen kis adalékok jólesnek ugye, amikor szeretjük az adott szerzőt/világot/szereplőket, amikor meg annyira nem érdeklődünk, akkor mást sem látunk benne mint bőrlehúzást és egy nagyon divatos trendet: spin-offot és előzmény- vagy folytatásnovellát mindenhez!... Na de nem a jelenségről akarok beszélni most, hanem erről a nyúlfarknyi írásról. 

A Shine e-könyvként érhető el, én 345 Ft-ért vettem meg Amazonról, nekem az pont jó a Kindle-re. Cirka 40 oldalacska a sztori, és Ruth és Rachel (később Adisa) gyerekkorába visz minket vissza. Ms. Mina, Christina és Mama is szerepelnek persze. Ruth ekkor kerül be az előkelő iskolába Christinával együtt, és megpróbál(na) beilleszkedni. Sok apró döccenő akad, főként természetesen a bőrszín miatt. Ő az egyetlen fekete az iskolában... Christinával mindig remekül eljátszottak, a kislány azonban benn a suliban kicsit máshogy viselkedik vele, és inkább régi barátaihoz húz, akik bizony nem mind csípik Ruth jelenlétét. Ruth pedig életében először kegyes hazugságokat mond Mamának: igen, jó a suli, igen, rengeteg új barátja van... 

Az egyik kedvencem a történetben a tanítónéni volt, Ms. Thomas. Ő sem volt mentes az előítéletektől, és gyakran óvatoskodott, mégis tetszett, hogy szeretettel, megértéssel fordult Ruth felé, és próbálta őt bevonni mindenbe. Még egy kis titkot is rábíz! A Shine cím is ezzel kapcsolatos. 

Értékelés: 10/6 Az Apró csodák néhány szereplőjének bevezetésére, megismertetésére szolgál ez a kis írás. Nem mondom, hogy nem érdemes elolvasni, de igazán sokat nem ad hozzá a nagy egészhez, és nem marad le semmiről, aki kihagyja. 
Nyelvgyakorláshoz viszont kiváló lehet! Aki nem meri Picoult könyveit eredetiben olvasni, az bátran vágjon bele egy ilyen kisebb szösszenetbe, ahol ráadásul ismerősek lesznek a szereplők. A végén benne van az Apró csodák első fejezete is, teasernek. 

Érdekes szavak, kifejezések:

- darn: stoppolni (zoknit), foltozni

Forrás.